Tamási Lajos költő Nagykónyiban született egy nagyon szegény családban. A család 1928-ban vidékről a fővárosba, Pesterzsébetre költözött. Tamási felnevelkedésének színtere a külváros, itt erednek a költészet gyökerei. 1941-ben érettségizett, azután szükségmunkás volt az OTI-nál, 1944-ben megszökött a sorozás elől, a felszabadulásig bujkálni volt kénytelen.

1945 után pártmunkás, a Belügyminisztériumban fogalmazó. 1950-től 1956-ig a Magyar Írók Szövetségének munkatársa, 1953-ban a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezette, 1954-ben az írószövetség párttitkára. Több versében megjósolta a forradalmat, a leghíresebb verse a Piros a vér a Pesti utcán. A minisztertanács 1956. október 31-én a Magyar Rádió kormánybiztosának helyettesévé nevezte ki. 1957 elején (kihagyásokkal) még megjelenhetett Keserves Fáklya című kötete, a forradalom előtt és alatt írt verseivel. 1957-től a SZOT munkatársa, 1959-től 1983-ig a Csepel Vas- és Fémművek szakszervezti bizottságának munkatársa, a Csepel Újság irodalmi mellékletét szerkesztette, a hatvanas évek elején megszervezte és vezette az Olvasó Munkás Irodalmi Kört a Csepeli Munkásotthonban.

Tamási a kultúra segítségével olyan munkásközösséget teremtett, melynek tagjai ráébredhettek a magasabb rendű erkölcsiségre és tevékenységre, testvéri szolidaritásra, a közösség tehetségesebb tagjai pedig a magyar irodalom országos fórumain is megállták a helyüket. Tamási Lajos még megérte emberi és költői igazának érvényesülését, a Piros a vér a Pesti utcán című verse iskolai tananyag, és benne van minden fontosabb versantológiában.

Többszöri kórházi kezelés után végül a szíve vitte el, 1992. november 26-án. Posztumusz megkapta a Nagy Imre emlékérmet, majd az ’56-os emlékérmet is.